Anyagi világunkban a legtöbb ember a fizikai testet tartja az egyetlen, racionális gondolkodással felfogható valóságnak. Azonban a szemmel látható világ mellett létezik egy másik világ is, amely magában az anyagi testben és körülötte érezhető.
Mindez érzésekben, érzetekben, gondolatokban nyilvánul meg. Enélkül az összetett energia rendszer nélkül a fizikai test nem létezhet.

Ez az energiarendszer 3 alapvető összetevőből áll:

I.          energiatestek vagy „finomfizikai”, finom szerkezetű testek
II.         csakrák vagy energiaközpontok
III.        nádik, meridiánok vagy energiacsatornák

I.             A finom szerkezetű testek:

Aura:
Az aura a testünkből terjed ki, sugárzó fényrétegekként, tojás alakban. A testünk körül vibráló, sugárzó gyűrűkhöz hasonló, egymással összevegyülő színekből álló fényjelenség. Minden egyes csakra átszínezi és hatással vannak rá gondolataink, érzelmeink, életstílusunk, viselkedésünk és tevékenységeink. Az emberi aura személyenként és hangulatonként nagyon eltérő. Az aura nem más, mint maga az ember az ember kisugárzása és egy teljesen interaktív dolog.

Miközben az ember beszélget, gondolkodik, energiák törnek fel, szabadulnak fel az aurájában.  Az aura nem csak azért felelős, hogy megmutassa azt, hogy mi hogyan érezzük magunkat a bőrünkben és, hogy a gondolkodásunk, illetve a lelki összképünk éppen milyen, hanem az aura felelős a megérzéseinkért, a beleérző képességünkért és a szándék érvényesítésünkért is.
A gyerekkori sérülések az aurának a torzulását okozzák. Az aura torzulása pedig valamilyen teljesítménycsökkenést eredményez, ami előidézheti, hogy valamilyen funkcióját nem fogjuk tudni megfelelően használni, megfelelően működtetni.
Mindenki rendelkezik a kb. 1,5-2 méter kiterjedésű energiatesttel.

Az aurának négy energia teste van.

1. Étertest: legközelebb áll a fizikai testhez, rezgéstartománya a legalacsonyabb. A fizikai egészségi állapotért, napi töltöttségi szintért, immunrendszerért felelős.

2. Érzelmi vagy asztráltest: érzéseink, érzelmeink jellegzetes tulajdonságát hordozza, magasabb rezgéstartománnyal rendelkezik. Itt tárolja az ember a spirituális képességeit is, ez az energiatest felelős a megérzésekért, a beleérző képességekért, az álmokért.

3. Mentáltest: gondolatainkat, racionális és intuitív ismereteinket hordozza. Rezgései magasabbak, mint az éteri és az érzelmi testé. A mentalitásunkért felelős, illetőleg a szellemi megtapasztalásainkat tároljuk itt.

4.  Spirituális vagy kauzáltest: az összes energiatest közül a legmagasabb rezgéstartománnyal rendelkezik. A legtávolabb helyezkedik el a fizikai testtől. Kauzális energiatestünk az ok-okozati dolgokat és összefüggéseket mutatja az auránkban.

E négy test mindegyike saját rezgéstartománnyal rendelkezik, és azon belül kiegyenlítik az energiákat. Emberi fejlődésünk során a rezgéstartományok egyre magasabbak lesznek, így ha a rezgésszámuk nő, magasabb életenergiákat, érzékenységeket és ismereteket adnak át az embernek.

Az aura baloldalán azok a dolgok látszanak, amik kívülről érnek minket, amiket kapunk, a jobb oldalon pedig azok a dolgok látszódnak, amit mi leadunk, vagy ahogyan mi reagálunk ezekre az eseményekre. Illetve itt őrizzük bizonyos isteni tulajdonságainkat, amelyeket előző életeinkből, korábbi tapasztalatainkból hoztunk magunkkal.

II.            Csakrák vagy energia központok:

A csakrák egyfajta energiatölcsérek, az ember energia rendszerében, mint az energiák felfogó állomásai, transzformátorai, elosztói működnek.  Közvetlen módon, vagy az energia csatornákon keresztül életenergiákat vesznek fel az ember energiatesteiből, a környezetéből, az Univerzumból, különböző forrásokból, majd frekvenciákká (rezgésekké) alakítják át azokat, amelyek a fizikai vagy az energiatestek különböző részeinek működéséhez fontosak, ezután pedig az energia csatornákon át továbbítják őket. Az energiák a külvilág felé is kisugározódnak. Ezen az energiarendszeren keresztül lépünk kapcsolatba azokkal az erőkkel, amelyek a környezetünkben és a világegyetemben különböző életsíkokon hatnak. Szoros kapcsolatban állnak az energiatestekkel.

Számos csakra található az ember energetikai rendszerében, de most a 7 fő csakrára jellemző tulajdonságokat szeretném érinteni. Ezek a csakrák az ember étertestében helyezkednek el, tölcsér alakú virágkelyhekhez hasonlítanak. Keleti országokban lótuszvirágként ábrázolják őket. A virágszirmokra való szétválás az energia csatornák szerteágazásának felelnek meg. Ezeken keresztül áramlik az energia a csakrákba, majd tovább a különböző testekbe. Minden egyes tölcsér mélyéből egy újabb csatorna indul ki és egyenesen a gerincoszlopba torkollik. A csakrákat a gerincoszlop belsejében, a fej irányába felfelé haladó és a fejtetőn végződő Szusumna nevű egyik legfontosabb energiacsatorna köti össze.

A csakrák állandó, körkörös mozgásban vannak, nevét is ennek köszönheti. Szanszkritül a ”csakra” kereket jelent. A kerék forgó mozgása segíti elő, hogy az energia a csakra belsejébe kerüljön.
A csakrák hol jobb, hol bal irányban forognak. Nők és férfiak esetében alapvető különbség, hogy ugyanazok a csakrák melyek a férfiaknál jobbra (óramutató irányával azonosan) forognak, a nőknél balra (óramutató irányával ellentétesen) – és fordítva. A forgási irány csakránként változik.

A hét fő csakra:

Minden egyes csakrának van egy meghatározó fő színe, de történhetnek színváltozások. Az érzelmileg és szellemileg fejlett emberek esetében a csakrák kiterjedtebbek, rezgési frekvenciájuk is magasabb, színeik tisztábbak, fényesebbek.

A csakrák nagysága és rezgésszáma határozza meg a felvett energiák minőségét és mennyiségét. Ezek az energiák származhatnak a kozmoszból, csillagokból, természetből, tárgyak, élőlények és emberek kisugárzásából. Részben a nádikon, energiacsatornákon keresztül jutnak el a csakrákhoz. A két legfontosabb és legalapvetőbb energia a gyökér és a korona csakrán keresztül érkezik el hozzánk.

III.          Nádik, meridiánok vagy energiacsatornák

A nádik egyfajta finom artériákat képeznek. Szanszkrit eredetű szó és olyasmit jelent, mint ér, csatorna, folyam. Feladata abból áll, hogy a pránát, avagy az életenergiát az energiarendszerben vezesse.
A „prána” szintén szanszkrit eredetű szó, fordítása: „abszolút energia” – és itt a nádikban folyik az energia.
A kínai vagy japán világban ezt az univerzális életerőt „chi”-nek vagy „ki”-nek hívják és az energiacsatornákat meridiánoknak nevezik. (A meridián ismeretéből fejlődött ki az akupunktúra.)

A legfontosabb energiacsatornák:

1.     Szusumna: a korona- és a gyökércsakra között futó középső csatorna, a gerinc vonalát követi
és a Kundalinit szállítja.

2.     Ida : a női energiát szállítja a gerinc bal oldalán felfelé

3.     Pingala: a férfi energiát szállítja a gerinc jobb oldalán lefelé

Ezek a nádik kapcsolatban állnak a gerinc mentén lévő minden egyes energiaközponttal.
Az Idát és a Pingalát a két egymásba fonódó kígyó jelképezi.
A prána csak akkor tud a Szusumnába ömleni és felfelé, az agyba áramlani, ha a férfi és a női energiák teljesen egyensúlyban vannak egymással.
A prána ezen felfelé áramlását értjük egyébkén a Kundalini emelkedésen. A Kundalini, a gyökércsakrában összetekeredve ’alvó’ kígyó.

Az Idát a bal orrluk hozza működésbe. Az itt beszívott levegőből pránát vesz fel és kilégzéskor mérgező anyagokat bocsájt ki magából. Az Ida a hűvös és nyugtató hold-energia hordozója, a gyökér csakra bal oldalából indul ki és a bal orrlyukban végződik. Női lunáris energia. Ha csak az Idán keresztül lélegzünk be, ez a befogadó, nyugodt hangulatot, a lágy, de dinamikus, szenvedélyes energiát juttatja érvényre. Az Ida serkenti az asztrális (emocionális) testet. Ez a föld-energia, amely a test alsó felének, a hátnak (hátsó részének) és a test bal oldalának működését irányítja.

Pingalát a jobb orrlyuk aktiválja. A pingala a napenergia hordozója s a napenergia a tűz és a hajtóerő. A gyökér csakra jobb oldalából indul ki és a jobb orrlyuk felső részében végződik.
Ha csak a Pingalán át veszünk levegőt, gondolataink tiszták, világosak lesznek. Az elvont mentális testet serkenti. Ez a nap energiája, amely meleget és fényt hoz. A test felső, első részét és jobb oldalunkat irányítja. Azok, akik szájukon keresztül lélegeznek, nem jutnak hozzá a negatív/pozitív pránikus energiához, és letargikusak, betegesek lesznek.

Szusumna az a nádi, amely a gerincoszlop középső, üreges részén megy keresztül, azon a csatornán, amely az agyi és gerincfolyadékot (liquor) szállítja. A gerincfolyadék gyűjtőmedencéjében, az 1-2 ágyékcsigolyánál kezdődik, és a kutacs területénél ér véget. Jang energiát az égből kap, jin energiát a földből és arra törekszik, hogy a két energia egyesüljön. A Szusumna akkor lép működésbe, amikor mind az Ida mind a Pingala nyitva van.

energiaKundalini: Azt az erőteljes transzcendens energiát nevezik Kundalininek, mely – összetekeredett kígyóhoz hasonlóan – a medencében szunnyad, készen arra, hogy felemelkedjen a Szusumna mentén és aktiválja a 7 fő csakrát. Ha bármelyik csakrában elzáródás van, akkor a Kundalini nem képes teljesen felemelkedni és egyesíteni a földből érkező jin energiát az univerzális mező jang energiájával annak érdekében, hogy létrehozza a megvilágosodást. Az erő mindenkiben benne rejlik, a csakrákon végzett türelmes munkával és helyes életvitellel serkenthetjük is azt. Lehetséges, hogy a Kundalini többször is megpróbál felemelkedni és visszahúzódik, mielőtt befejezné útját a korona csakránál. A kígyóerő felemelkedése attól függ, hogy csakráink mennyire kiegyensúlyozottak és nyitottak, illetve elég erősek vagyunk-e, felkészültünk-e érzelmileg mindarra, amit a megvilágosodás előidéz.

Felhasznált irodalom:
Mary Horsley : Csakra gyakorlatok
Shalila Sharamon – Bodo J. Baginski: Rejtett energiák