Baktat a szívem,
Dobog a lábán,
Az utam így meg nem találám.

Forog a kerék,
Széllel bélelt ágyán,
De miért is forog: egy újabb ármány?

Kérdésekkel teli ágyán,
Fejem sakkozik árván,
Egy újabb tévútra találám?

Talán a szív hazudni képes?
És a száj őszinte a szívhez?
Már megint egy újabb talány.

A bizonytalanság úgy fest,
Lett a festő vásznam felett.
Igem ám, de az igaz festő hova lett?

Ki festi vásznamra most képemet?
Hisz az ecsetet én fogom,
De a festő hol lehet?

A portrémat én festem,
Az utamat én járom,
Legyen bármekkora rémálom.

Amikor az Út kissé zavaros,
Válok én is Útonállóvá,
De útmutatóként a Sors mindig ott áll:

Áll, hogy léphessek,
Vár, hogy érhessek,
Lát, hogy láthassam.

Dobog a szívem,
Baktat a lábán,
Az utam újra találám.