Egyiptom beavatási útja a Tarot tükrében 1.

Az Egyiptom misztériumiskoláiban tanuló papok a tudást egyrészt a templomok falain ma is megtalálható hieroglifek, másrészt a Tarot lapok képeinek megértésén keresztül szerezték meg. Nem véletlen, hogy mindent a szimbolika nyelvén tanultak és értettek meg, hiszen a képi nyelv az, ami közvetlenül kommunikál a lélekkel…

szavak

Szeretetnyelvek – Elismerő szavak

Induljunk ki abból, hogy akit szeretünk, annak jót akarunk. Boldognak akarjuk látni. Tudnunk kell, hogy a mi viselkedésünk befolyásolja a párunk, gyerekünk érzéseit, hatással van az ő viselkedésére. Ha tehát boldognak és kiegyensúlyozottnak akarjuk látni, úgy kell viselkednünk, hogy megértse belőle, hogy mi őt szeretjük…

Szakrális geometria

Szakrális: szent, szentséges. Geometria: a geometriával mindenki találkozott már az általános iskolában is, ma a matematika egyik ágának nevezik, ahol síkbeli és térbeli alakzatokat tanulmányoznak. De nézzünk a jelentés mögé, miből is ered a szó…

régészet

A szatelit-régészet eredményei

Bizonyára sokan, de aki járt már Egyiptomban, és élőben is megcsodálhatta ennek a valaha tündöklő kultúrának a máig fennmaradt emlékeit, egészen biztosan elgondolkozott már azon, vajon mennyi mindent rejthet még a szemünk elől Egyiptom homokja…

Utazás a Szent Földre I.

Izrael, az Ígéret Földje, mely mindenkit megérint. Van, akit a gazdag történelme, van, akit az itt élő kultúrák sokszínűsége, van, akit pedig e táj leírhatatlan szépsége és változatossága vonz ebbe a viszonylag kis országba.
Úti beszámolómban napokra lebontva mutatom be az ország általam bejárt részeit, az ott látottakat, a praktikus tudnivalókat és a megtapasztalásaimat, melyek valóban egy életre szólóak, vagy így, vagy úgy.
Első nap: Jeruzsálem…

Egyiptom az én szememmel…

Utólag visszagondolva, mind a mai napig döbbenettel tölt el, milyen hirtelen, a semmiből jött a késztetés: nekem Egyiptomba kell mennem! Olyan volt, mintha egyszer csak nyomtak volna rajtam valami gombot, és beindult egy érzés, aminek hatására a sejtjeimben éreztem a késztetést, hogy nekem ott dolgom van…

error: Content is protected !!