Mit is jelent ez a szóösszetétel?

Szakrális: szent, szentséges. Geometria: a geometriával mindenki találkozott már az általános iskolában is, ma a matematika egyik ágának nevezik, ahol síkbeli és térbeli alakzatokat tanulmányoznak. De nézzünk a jelentés mögé, miből is ered a szó.
Geo=Föld,  metria=mérés, tehát az egyiptomi időkig mehetünk vissza, ahol is a föld méréséhez használatos tevékenységre utal, amihez szükség volt fontos matematikai szabályszerűségek és szerkesztési alapelvek ismeretére.
Ha összeolvasztjuk ennek a két szónak a jelentését, sejteti velünk, hogy valami olyasmiről szól, szólhat a szakrális geometria, miszerint bizonyos matematikai összefüggésekkel szentséges dolgokat, illetve szent dolgok áthozatalára alkalmas eszközöket gyártunk.

Az égi dolgokat jelenítjük meg földi szintre lehozva. Mondhatnánk úgy is, hogy az Égi Rend lemodellezése szerkesztések (síkbeli kivetülés), illetve építkezések (térbeli kivetülés) során.
„Ahogy fent, úgy lent” Hermész idézete is sejteti, a szakrális geometria is a teremtés egyik nyelvezete.

Az Ősi időkben a tudomány, a művészet és a vallás hármassága egy egységet alkotott, mára ez a hármasság három különálló résszé vált. Az iskolában a geometriának, a matematikának nem sok köze van azokhoz a régi ősi tanokhoz, amikor is a kör szerkesztésénél, először a kör szellemiségével kezdték a tanítást.

A kör a kozmosz szimbóluma, a lélekegység szimbóluma. A világot, Mi emberek úgy érzékeljük, mint ami körbevesz bennünket, mint egy végtelen óriási szféra, melynek hat kiterjedési iránya van: előttünk, mögöttünk, balra, jobbra, fent és lent. Így természetes, hogy a kozmoszt hatszoros szféraként, vagy körénk vonuló, körülöttünk lévő körként érzékeljük.

geo3

A kör az Egység, a teljesség szimbóluma, a feszültség nélküli állapot.  A síkban egy pont (középpont) körül elhelyezkedő, egy adott távolságra lévő végtelen pontok halmaza. Egy lélek, a hozzátartozó végtelen megtapasztalással. A fejlődés sosem áll meg, mindig előre mutat, az ok mindig okozatot szül és az okozat mindig valamire okot ad. Körforgásban vannak köreink, mindegyikünk az egység állapotára törekszik, amikor a kívül belül lesz, s a belső határaink megszűnnek.

Érdekesség, hogy az asztrológiában a kör, a Nap szimbóluma. A Napról, pedig tudjuk, hogy az Élet forrása. A nap-keresztények ezt nem csak vallották, de tudták is. Rengeteg több ezer éves monumentális épület árulkodik még ma is a nap-kultuszukról.

A püthagóreusok a számokat szent dolgoknak tartották. Ők az egyest különálló egységként szemlélték, amiből a többi számot eredeztették. Az egy, ami minden számnak osztója, de neki csak önmaga az egyetlen osztója. Különálló szám, ami se nem prím, se nem összetett szám.

Talán, ha ezen ismeretekgeometria birtokában állunk neki körzőzni és rajzolni egy kört, talán mi is másként éljük át saját körünket…

A cikk végén szeretnék egy szimbólumot megosztani, ami a kör szellemiségének, az Egység érzésének felébresztésében, lényünk valódi mélységeinek megismerésében segít.