„Isten megalkotta az álmokat, hogy a sötétségben botorkáló álmodóknak megmutassa az utat.”

/ősi egyiptomi magyarázat/

Az embert az idők kezdetétől elbűvöli az asztrálutazás élménye. Vajon miképpen voltak egyesek képesek arra, hogy tetszésük szerint túltegyék magukat a fizikai létezés korlátain, és kedvük szerint elhagyják testüket? Csupán néhány tehetséges elődünk kiváltsága volt mindez, esetleg régen is megtanulhatta bárki?

Az ősi titkok tudói, a beavatottak természetesen ismerték a szellemtestben való utazás csínját-bínját, de mert értékes adatokhoz jutottak a jövőből, és sok kérdésükre választ kaptak e síkon, titokként kezelték annak viszonylag egyszerű módszereit.

Az egyiptomi mágia gyakorlata kiemelt jelentőséget tulajdonított az álmoknak, és kutatták azok kihatását az álmodó életére. Pontos ismereteik voltak arról, hogy mi történik velünk alvás közben, és megtanulták kihasználni annak a fizikai síkra gyakorolt hatását. Később eljutottak oda is, hogy tudatosan irányítani tudták ezeket a folyamatokat.

Mivel úgy hitték, hogy az álmokon keresztül az isteni hatalmak tudatják akaratukat velünk, emberekkel, igen nagy figyelmet szenteltek az álmok értelmezésének, és az ebben való jártasság nagy tiszteletnek örvendett eme kultúrában. Olyannyira, hogy azok a papok, vagy hivatalnokok – vagy, ahogy nevezték őket, „A Titkok Tudói”- akik ezt a képességet birtokolták, sokszor igen magas tisztséget tölthettek be a fáraó udvarában, sőt akár az államban is.

Az álmok kapuk egy másik világra, s az ott lejátszódó történetek, azok szereplői, a színek és a formák mind-mind bizonyítják ennek a másik síknak, dimenziónak a létezését. Az egyiptomiak szerint álmunkban „nyitva van a szemünk”. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az álomra használt szavuk a rswt, mely etimológiai szempontból az „ébren lenni” kifejezésből eredetezhető, s amelyet egy nyitott szemet ábrázoló hieroglifával írtak le.

Ismerték a tudatos álom praktikáját, melyet leginkább beavatott látók, távolba látók és telepaták alkalmaztak, nemcsak katonai, stratégiai államügyekben, hanem sokszor ezen az úton kommunikáltak egymással nagy távolságból a birodalom különböző pontjain található templomok. Sőt, ezek a különleges képességű beavatottak birtokában voltak az alakváltás „tudományának” is, melynek segítségével egy madár, vagy más állat képében, képesek voltak téren és időn keresztül utazni.

A tudatos álmodás állapotában bejártak és felfedeztek más síkokat, a „másvilág” útjait éppúgy, mint a multidimezionális univerzumot. Ezt nevezzük asztrálutazásnak. Hiszen amikor alszunk, asztráltestünk elhagyja a fizikai testünket és kilép az asztráltérbe.
Ezen a síkon nagyon sok tanítást kaphatunk, szembetalálkozhatunk önmagunkkal, a félelmeinkkel, a saját démonjainkkal, s ezek a találkozások – amennyiben később tudatosítani tudjuk magunkban – rendkívül nagy hatással lehetnek az életünkre, akár teljesen megváltoztatva azt.

A tudatos álmodás, vagy más néven az asztrális projekció tana kiemelt fontossággal bírt az egyiptomi beavatottak számára. Miért?
Egyiptom leendő papjainak, főpapjainak még életükben meg kellett tapasztalniuk a halált. Azt az utat, melyet minden léleknek a halál után meg kell tennie, azt megteheti a lélek saját szabad elhatározásból is, még itt az anyagi létben. Mit szimbolizál ez? A túlvilági út és a beavatás útja azonos: mindkettő az anyagi világ káprázatának fokozatos leépítését, és a természetfeletti, az anyagtalan világban való felébredését jelenti.
A jelöltnek le kellett szállnia saját benső mélyébe, és ráeszmélni saját isteni mivoltára. Ahogy az egyiptomiak mondták: „Ozírisz küszöbét senki sem lépheti át anélkül, hogy a halálon és a feltámadáson át ne menne. Egyetlen ember sem térhet ki a halál elől, és minden élő lélek feltámadásra van rendelve.”

A neofitáknak előbb az asztrális látás képességét kellett elsajátítaniuk, s csak utána kezdhették meg utazásaikat. Az első néhány alkalommal általában egy pap vezetésével tapasztalták meg az egyes dimenziókat. Az első utazást legtöbbször a templomokban végezték, ahol az energiák miatt könnyebb volt a megfelelő rezgésre ráhangolódniuk. De például a szempapok mindig a Nílus partján tartották utazásaikat, ahol a tanítvány elaludt, mialatt az őt segítő pap asztrálisan kilépett, elegyengette a tanítvány asztrális testét és Hórusz csónakját az asztrális Níluson, majd a tanítvánnyal együtt elindult az utazásra. Mások a sivatagban végezték a projekciót.

Ezekbe az ismeretekbe beavatták Egyiptom „valódi” fáraóit is, akik ugyanúgy képesek voltak testen túli tudati utazásokat tenni, téren és időn át.
A szed ünnepek alkalmával például (melynek menetéről A fáraó futása c. cikkemben részletesen írtam már) az uralkodónak ilyen testen túli utazáson kellett rész vennie. Éber állapotban meg kellett tapasztalnia a halált, hogy bizonyítsa alkalmasságát a trónra. Anubisz isten segítségével és vezetésével alászállt a túlvilágra. Be kellett lépnie a halál kapuján, megérinteni a világ négy sarkát, majd Ozirisszé válva, azaz a halálból feltámadva, visszatérnie erre a síkra. Ezek a túlvilágon tett utazások egyben megerősítették az Istenek és a fáraó kapcsolatát is, ezzel is megerősítve az uralkodó földi hatalmát.

Az asztrális utazások komoly szertartások voltak. Miután az utazás véget ért, az egyiptomi papok megköszönték az isteneknek és az elemi erőknek a jelenlétet és elküldték őket. Ez kezdte meg a tudat visszatértét a rituálé előtti állapotba.

Aki szeretné kipróbálni az asztrálutazás nyújtotta élményt, az ma már rengeteg módszert megismerhet akár az Interneten is. Ám tudnunk kell, hogy ez nem minden veszélytől mentes gyakorlat.  Általa tud az ember a legkönnyebben okkult élményeket, illetve más síkokat egyfajta korlátozott verzióban megtapasztalni és megvizsgálni. Sok olyan dolgot is megtehet az ember, amire a fizikai testében képtelen lenne. Minden ember gyakorolhatja, aki optimista, erős és érdeklődő, de csak saját felelősségre, mert ha nem tudjuk megfelelően iránytani a folyamatot, akkor a félelmeink és rossz érzéseink sötét alakot ölthetnek a felsőbb síkokon…!

Incze Mónika