Harmadik nap: Jeruzsálem, a falakon kívül
Mai utunkat kezdjük még a falakon belül, és látogassuk meg az oly híres Siratófalat, és a mellette található Templom-hegyet, mely gyönyörű szép meglepetéseket tartogat az oda látogató kitartó turistáknak, mivelhogy nem olyan egyszerű ám oda a bejutás.
A már ismert Damaszkuszi kapun bejutva kezdtük meg utunkat a falakon belül, és hamarosan el is jutottunk a Nyugati Fal Alagút bejáratához (a Siratófalat mindenhol ekként említik, ezt jó tudni, mert először egy kis dilemmát okozott mire rájöttünk, hogy a „Nyugati Fal” és a „Siratófal” ugyanazt jelenti), ahol be lehet fizetni egy kb. 50 perces földalatti túrára. Ezt meg is tettük, és elég érdekes kapukat, kb. 2 ezer évesre becsült, kövekből kirakott utcákat, egy vízzel teli ciszternát és az alagút végén egy hatalmas befejezetlen vésett sziklát találtunk, ami a monda szerint azért nem lett elkészítve, hogy az embereket folyamatosan emlékeztesse arra, hogy nincs olyan, hogy valaminek vége és elkészült, hiszen a világegyetem érdeke a folyamatos dinamikus változásban rejlik. Ez egy kicsit hajazott az Egyiptomban a Gizai fennsíkon található Nagy piramis (Kheopsz) alatt található „Befejezetlen kamrára”, amiről viszont az mondják a mondák, hogy ott található a „Lelkek kútja”, ahol az ősi Egyiptomban nagyon sejtelmes dolgok történtek a nagy tudású kiválasztotti lelkek visszahívásakor – de ez egy másik történet.
Miután visszajöttünk a felszínre (mint később kiderült) egy hatalmas kört megtéve jutottunk el a Siratófalig, csak egy jó tanács, a Nyugati Fal Alagút bejáratánál még a felszíni alagútban 10 métert előre haladva már ki is bukkanunk egy térre, ahol található a Siratófal. A Fal keleti részén a Régészeti Park előtt van egy fából épített feljáró, ami vezet fel a Templom-hegyre.
Érdemes nyitáskor, vagy azt néhány tíz perccel megelőzően odamenni, mert hatalmas tömeg szokott bebocsátásra várni, ill. utána kell nézni, hogy adott napon nyitva van-e, mert nem folyamatos a nyitva tartás, egy napon belül is két időpontban engedik be a látogatókat. Beálltunk a sorba, majd egy kb. 30 perces sorbaállást követően eljutottunk egy ellenőrző pontig, ahol röntgen gépen haladtak át a holmijaink, és leellenőrizték az útlevelünket. Ezt követően gyalogosan elindulhattunk felfelé a fából készített alagút szerűségben, ahol végig állig felfegyverzett katonák vigyázták utunkat.
Mikor beléptünk a Templom-hegyre csodálatos látvány fogadott, egy szinte önálló életet élő fennsíkot találtunk, hatalmas szabad, sík, levegős terekkel övezett mecseteket, épületeket, önmagában álló falakat, és a tér jobb oldalán egy kutat. Nagyon erős volt a kontraszt az óváros hihetetlenül szűk utcácskái, és a fenségesen levegős, tág, majdnem teljesen átlátható terület között. Első utunk azonnal a Sziklamecsethez vezetett, aminek aranyozott kupolája Jeruzsálem szinte minden pontjáról látható, ill. az útikönyvek borítójáról szokott visszaköszönni. Egy kis csalódás volt, hogy, aki nem az iszlámvallást követi, az sem ide, sem pedig a nem messze található Al-Aksza-mecsetbe nem léphet be. Megcsodáltuk hát kívülről a gyönyörűen megfaragott, megfestett oldalfalait, és fürdőztünk a szellőző nyílásokon kiáramló erős, ám annál finomabb tömjén füstölők illatában. A Sziklamecset főbejárata előtt található egy kis oszlopokon álló fedett rész, valamiféle tisztító, szertartó helynek néz ki, ami hasonló kidolgozottsággal és színekkel bír, oda be lehet állni néhány fénykép erejéig, energetikailag is érdekes volt.
Ami viszont elgondolkoztatott, hogy milyen érdekes az Első Templom, majd később a Második Templom is pont azon a helyen állt milliméter pontosan, mint, ahol ma a Sziklamecset áll! A legendák szerint valamilyen természetfeletti erő, energia uralja ezt a helyet, mi több vannak feltételezések, amik egyenesen energetikai kapukról, átjárókról beszélnek!? Egy biztos, a hely tényleg „megfogja” az oda látogatót, semmi esetre se hagyjuk ki.
Expedíciónkat a városfalakon kívül a Sion hegyen található Elszenderülés bazilikában folytattuk, mely azon a helyen áll, ahol a monda szerint Szűz Mária örökre elszenderedett. Megcsodálhatjuk az itt található gyönyörű mozaikpadlót és az alagsori szinten elhelyezett kriptát. Egy érdekesség, hogy az altemplomban a Patrona Hungariae-kápolnát magyar adományokból építették.
Gyalogosan folytattuk az utunkat a Kidron-völgy felé, ahol lesétáltunk megtekinteni Zakariás sírját, ami egy hatalmas egybefüggő kőtömbből lett kifaragva, érdekes a megmunkálása és az elhelyezkedése, tájolása. Az utunk ezen szakaszán már eléggé megdolgoztattuk a combizmainkat, de továbbra is tartottuk magunkat a tervhez, vagyis, hogy irány az Olajfák hegye, ahonnan legendás a kilátás.
A hegyre tartó aszfaltos úton hamar rájöttünk, hogy tényleg hegyre menetelünk felfelé (bár ekkor még csak nem is sejtettük, hogy néhány nap múlva mi vár ránk Maszada sziklaszirtjein, a Júdeai-sivatag fennsíkján).
Mivel az út egyre csak emelkedett és sehol nem látszott a vége, gyöngyöző homlokkal kénytelenek voltunk az akkor már kb. 28-30 Celsius fokban megállni egy kiszögelésnél. Egyszer csak a semmiből mellettünk termett egy magát 60 évesnek mondó Angol arisztokrata kinézetű férfi, aki minden bevezető nélkül szóba elegyedett velünk, és azt mondta, hogy elárul két titkot, amit az ide látogatók a tájékozatlanságuknál fogva általában kihagynak. Az egyik egy csodálatos park lenyűgöző kilátással az óvárosra, a másik pedig egy eldugott kis kápolnában őrzött több ezer éves szent kő!
Elmagyarázta a mindkét helyre vezető utat, majd biccentett egyet, és mint, aki jól végezte dolgát eltűnt. Párommal összenéztünk, majd mivel az úr annyira érdekesnek festette le mindkét helyet, amellett döntöttünk, hogy először meglátogatjuk a szent követ, majd pedig útba ejtjük a parkot. Már kb. 20 perce sétálgattunk utcáról utcára, de valahogy nem találtuk a követ, mikor előttünk néhány méterre az egyik sarkon az említett úr kibukkant, és kezeivel lapátolva integetett, hogy menjünk oda. Mikor odaértünk megmutatta a kőhöz vezető pici sikátor bejáratát, ami mellett már vagy tízszer elmentünk, mivel annyira jelentéktelen volt, kezet rázott velünk és ismét eltűnt, mint a kámfor. Érdekes volt, annyira az volt az érzésünk, hogy egy „segítő” lehetett az úton, aki addig terelgetett minket, amíg meg nem találtuk az amúgy fantasztikus kisugárzással és energiákkal rendelkező sziklát, melyről a később megtudtuk, hogy ez a piciny nyolcszögletű kupolás épület ahol a kő található a pravoszláv Mennybemenetel temploma, ami a hagyomány szerint azt a helyet jelöli, ahol Jézus a mennybe emelkedett.
Megszívva magunkat pozitív energiával elindultunk lefelé a hegyen, és szerencsénkre megtaláltuk azt az eldugott ösvényt, ami az említett parkba vezet, ahol rajtunk kívül nem volt senki, legalábbis egy ideig. Kb. 10 perce ücsörögtünk lábunkat lógatva a sziklafalon a magasból, amikor hirtelen megjelent egy arab származású idős férfi, aki nagyon kedélyesen mellénk csapódott és kezében a faragott sétapálcájával, kicsit tört angolságával magyarázni kezdett Jeruzsálemről. Párommal már csak egymásra mosolyogtunk, és megjegyeztük magunkban, hogy itt a második segítő, aki hihetetlenül színes életét bemutatva beszélt a város keletkezéséről, amit több mint 7 ezer évesre taksált, majd az itt lakókról, arról, hogy ki mikor vándorolt ide, és a végén arról, hogy a hegyen lakik, ujjával még rá is bökött egy kb. 100 méterre lévő házra. Mondókáját azzal zárta, hogy van 7 lánya, továbbá az egész park az övé, ő gondozza, felügyeli és megemlítette, hogy némi apró jól jönne neki, hiszen a karbantartás óriási költségeket emészt fel. Vidám kézfogással és némi pénzmag átadásával távoztunk, az akkorra már erősen korgó gyomrunkkal, és hazafelé vettük az útirányt.
A következő beszámolómban leírom a Holt-tengertől nem messze található Heródes által épített, mind a mai napig lenyűgöző háromszintes maszadai fellegvárat, az oda vezető utat, beszámolok a Holt-tengeri fürdőzésünkről, és szót ejtünk még néhány nevezetes helyről, ill. az „északi áremelkedésről”.