…avagy úton a belső varázslónkhoz

Induljunk el ismét Dorothy-val azon a bizonyos sárga úton, és vizsgáljuk meg ezt a csodálatos történetet egy másik szemszögből. Ha úgy alakul az oroszlánnal, a bádogemberrel, a madárijesztővel mi is lélekben gazdagodva és egy kicsit más szemszögből tekinthetünk világunkra és az sem biztos, hogy világunk is ugyanazt az arcát fogja mutatni nekünk, amit megszokhattunk tőle. Hiszen a világ számodra annyi amennyit megismersz belőle. Nyissunk hát ablakot a csodák világára!

Dorothy csalódottan, megbántva megszökött Totóval abban a reményben, hogy ráakadnak egy szebb és boldogabb világra valahol. Mindennapjainkban mi is erre a boldogabb és szebb világra vágyakozunk kimondva, kimondatlanul. Esetleg nem is tudatosítva magunkban, csak megélve bizonyos hiányérzetet. Keressük a boldogságot, a kielégülést a fizikai világban és nem értjük, miért nem érhetjük el teljesen. Bármennyire is vagyunk boldogok, vagy örülünk valaminek, belül érezzük, hogy ez még nem az az öröm, amit elérhetünk, nem az, amit már megtapasztalhattunk valahol, valamikor. Nem értjük miért barátságtalan velünk a világ, a hibákat és az okokat folyton a külső világban, rajtunk kívül véljük felfedezni. Hibás, programozott gondolkodásunk eredményeként előbb-utóbb eljutunk egy olyan pontra, ahol úgy érezzük, betelt a pohár. Úgy érezzük, minden összefogott ellenünk, esetleg egy hozzátartozónk halála és az érzett fájdalom indít el. Ekkor, jobb esetben el kezdünk kutatni az okok után. Ez lehet az első lépés… A forgószél.

A kislány, megbánva tettét kutyájával haza indul és döntése révén, hogy elindul az áhított csodavilágba, a tornádó, mint a Sors keze (vagy nevezzük bárhogyan) közbeszólt és elrepítette őket végzetük és a megértés felé.

Dorothy nem érti, mi történik a világgal, minden a feje tetejére állt. Lassan kitisztul a kép, megtudja, hogy bizony most Óz birodalmába került. A jó boszorkány útba igazítja a Smaragdvárosban élő, hatalmas varázslóhoz, akiről a birodalom a nevét kapta. Ő minden bizonnyal segíteni tud megtalálni a haza vezető utat.

Elkezdünk érdeklődni a hétköznapi emberek által nem igazán elfogadott, de leginkább meg nem értett ezotéria és a spiritualitás iránt. Könyveket olvasunk, előadásokra járunk és elkezd világunk kitágulni. Egyre jobban elgondolkodunk rajta, hogy valóban tartalmasabb-e a létezés mint, ahogy azt megpróbálták a fejünkbe verni. Előadóink, könyveink, a spirituális mesterek útmutatókat próbálnak kezünkbe adni. Dorothy megkapja a gonosz boszorkány piros cipellőjét, mely megvédi őt a boszorkány, szintén gonosz testvérétől. Feltéve, ha az azt a lábán viseli. A mi piros cipellőnk legyen a figyelmünk, és a szüntelen éberségünk. Ezek hatalmas segítségeink lesznek az utunkon.

Első útitársként egy madárijesztő szegődik Dorothy mellé, aki úgy gondolja, hogy Neki nincs agya, azaz képtelen gondolkodni, buta. Következő hősünk a sorban a bádogember, aki a favágás közepette berozsdásodott és megmerevedett amint eláztatta az eső.

Születésünktől érnek hatások bennünket. Kedvezőek és kedvezőtlenek. Ezek formálnak bennünket, programok alakulnak ki bennünk, melyek a hasonló külső hatásokra szinte automata üzemmódban bekapcsolnak és szinte „helyettünk” reagálnak. Ezeket a reakciókat kell fülön csípnünk. Mondhatni, újra kell olajozni magunkat, hogy ne legyünk „bádogemberek”, megmerevedve, illúzióink csapdájában.

Ezután a sűrű, sötét erdőben megjelenik a gyáva oroszlánunk. Ő bátorságra vágyik, a bádogemberünk szívre, míg a madárijesztő észre. Dorothy pedig egyszerűen haza. Itt jön a kérdés, nekünk mi is az úti célunk?

Mi is haza vágyunk, a nem fizikai otthonunkba. Az idő és tér nélküli létbe, a formátlanba, a szeretet óceánjába. Istenhez. Nevezhetjük bárhogyan. A mi sárga utunk a célunkhoz a spirituális fejlődés, ami a megtapasztalás aranysárga tégláival van kikövezve. Igen, a megtapasztalás általi felismerések építenek bennünket és a spirituális törvényszerűségek megértése és megélése együtt visznek bennünket egyre közelebb „égi” otthonunkhoz. Hogy égi otthonunk alatt mit értek? Először is meg kell értenünk, hogy az itteni, valósnak hitt fizikai világunk besűrűsödött energia és valójában nincs olyan, hogy szilárd anyag. Rezgésekből állunk. A testünk, a tárgyak, a bolygónk és az Univerzumunk is mind különböző frekvenciájú rezgésekből állnak. Ez már biztosan elég meredeknek tűnik, de fogd fel mesének, és ne hidd el soraimat. Viszont – mint tudjuk – minden mesének és pletykának van valami alapja. Ha elgondolkodsz rajta, azt hiszem már megérte… Szóval, a rezgések, az energiák óceánjában létezünk, annak részeként és mégis különállóan. Mint csepp az óceánban. De a cseppben is benne van az óceán. A DNS-ben is benne vagyunk, mint kódok, amiből az „óceán” mint tervrajzból felépíti a fizikai testünket.

A rezgések óceánját akár el is nevezhetjük Istennek, a Teremtőnek. Amikor azt írtam, hogy haza, akkor Rá gondoltam. Itt is jöhet a kérdés, ami már Benned is biztosan felmerült, kedves olvasóm: ha benne élünk, akkor miért kell utaznunk és eljutnunk Hozzá? Gondoljunk csak bele, az oroszlánunk is végig birtokában volt áhított bátorságának, a bádogemberben hatalmas szerető szív lakozott mindig is, a madárijesztő pedig a legokosabbnak bizonyult. Valójában otthon vagyunk, mindig és mindenhol, csak el kell jutnunk a megértésig- a felismerések és megtapasztalások láncolatán keresztül-, hogy saját magunk akadályait mi magunk hozzuk létre.

Az Élet, a lét mozgatórugója és abszolút értelme az örökös változás. Ne ragadjunk le az eddig megismert világképünk mellett, mert az Élet (az óceán) mindig meg akarja mutatni azt a részét, amit még nem ismerünk, és ezáltal félünk tőle. Ha elzárkózunk, ha nem engedjük, vagy ha önző érdekeink nem kívánják a változást és falakat építünk, akkor szembe úszunk az árral. Elzárjuk fejlődésünk útját. Legyünk mindig nyitottak és ne a kényelmes, megszokott világképünket babusgassuk, abban a hitben, hogy már mindent tudunk. A többiekre meg értetlenül, szánakozva vagy esetleg agresszíven reagálunk, mert nem úgy gondolkodnak, mint mi. Hagyjuk, hogy belépjenek életünkbe a felismerések és üdvözöljük őket, mint a „mennybe” vezető lépcsőfokokat. Ne higgy el feltétel nélkül mindent, de maradj nyitott és légy befogadó! Ez legyen az alap. A sárga úton csak így lehet tovább jutni. A ma embere a külsőségekben keresi a boldogságot. Körbeveszi magát felesleges dolgokkal, amitől várja azt az érzést, ami az otthon érzetét keltheti. Hiába. Tudnod kell, ez az út befelé vezet, benned van.
„Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

Dorothy-ék időről időre szembe találják magukat a gonosz boszorkánnyal. Bizony az úton akadályok is várnak az utazóra. Saját démonjaival kell megküzdenie. Nevén kell nevezni őket és már nem kísértenek tovább. Ez azt jelenti, hogy felismerjük félelmeinket, szembenézünk velük és megértjük őket. Ez által a processzus által már nem lesz hatásuk ránk. Elvágjuk létük fonalát. Legyünk bátrak szembenézni velük. A bátorság nem a félelem hiányát jelenti. Épp ellenkezőleg! A bátorság az az erő, ami a félelmed ellenére is cselekvésre késztet. Ismerjük fel félelmeink illúzió voltát. Ahogy az oroszlán is megértette, mi is meg fogjuk, ahogy megtettük a kellő lépéseket. A kezdeti esetleges sikertelenségek ne vegyék el a kedved. Ne aggódj! Előbb- utóbb mindenképpen sikerrel jársz. Másképp nem is lehet.

A Smaragdvárosba érve Óz egy nagy feladattal látja el kis csapatunkat: szerezzék meg a gonosz boszorka seprűjét, azért cserébe teljesíti kívánságaikat. Nincs más választásuk, nekivágnak a lehetetlennek tűnő küldetésnek. Van egy erő, ami összetartotta ezt a néhány útkeresőt vágyaikon kívül. Ez az erő az, ami az Univerzumunkat is összetartja és létrehozta, és aminek nincs pólusa. Ez az erő a szeretet. Azt hiszem , egy-egy kis időre talán mindannyian megtapasztalhattuk már ezt az érzést, amit úgy is nevezhetünk: Istenből lélegezni. Ebben akkor leszünk „sikeresek”, ha az érzetnek már nem lesz iránya, már nem alakul át birtoklási vággyá. Magunk válunk a szeretetté. Már megérthetted az óceán példájából, hogy valójában minden és mindenki egy a Teremtő részeként. Ennek a felismerése és megértése segíthet megnyitni szívedben a zárakat. Felismerheted, hogy embertársaid nem túl kellemes cselekedetei mögött, társad rossz szokásai, a Veled szemben elkövetett negatív cselekedetek mögött mindig a tudatlanság, a spirituális törvények nem ismerete áll. Mit mondott Jézus a kereszten? „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Próbáld megérteni Őket és gyakorold a megbocsájtást, ami csakis a megértés által valósulhat meg. Erőltetni nem lehet, az nem megbocsájtás. csak áltatja magát az ember.

Ennek felismeréséből és megértéséből megszülethet az igazi szeretet. Belenézel embertársad szemébe, és felismered benne magadat is, felismered a teremtés csodáját. Ezután minden létezőben, minden állatban, növényben, tárgyban. BELŐLE, BENNE, ÁLTALA. Szeresd felebarátodat, mint önmagad! Ugye, ismerős? Jézus, Buddha és még néhányan napjainkban is eljutottak a lelki fejlődés e magas, de nem elérhetetlen fokára.

A jó tündér is figyelemmel kíséri hőseink lépteit, sőt alkalmanként segíti is őket. Nekünk is megvannak a segítőink az úton, akiket hívhatunk angyaloknak, égi seregeknek. Ők szintén hierarchiában léteznek a számunkra (egyelőre) láthatatlan világokban. Segítenek bennünket, hogy egyre közelebb kerüljünk Isteni önvalónkhoz.

Az óceánban minden mindennel összefügg. Hatást gyakorolhatunk környezetünkre és hatással lehetünk tőlünk távolinak tűnő emberekre és dolgokra is. Ez két módon történhet: fizikálisan és energetikailag. Hallottál már a gondolat teremtő erejéről? A fentieket figyelembe véve semmi akadálya, ugye? Nincsenek akadályok, minden lehetséges.

Van egy szint, amit ha elérünk, már a felsőbb akarat érvényesül, együtt hullámzunk az óceánnal. Ő nyilvánul meg rajtad keresztül. Képtelen vagy ártani és pusztítani. Egy lettél a Teremtővel. Te vagy a Szeretet maga. Elérted, amit ember elérhet itt a Föld nevű bolygón. Te lettél a keresett mágus.

Dorothy legyőzte a banyát. Viszont rájött, hogy Óz, akiben annyira bízott, átverte Őt és a többieket. Akiben annyira hitt nem volt valódi, legalábbis abban a formában, ahogy Ők elképzelték. Viszont a megértés, és az elfogadás meghozták a megbocsájtást. Végül a búcsúzás után a jó tündér segítségével hazajut. Kansas-ben találja magát, az ágyában és rájön, hogy csak álmodta az egészet.

Saját álmunkat álmodjuk ahol a főszereplők, és sorsunk irányítói is mi vagyunk. …Vagy talán Isten álmodik, és mi vagyunk az álom?

Tedd meg az első lépéseket, és hidd el, az Óceán eléd teszi a megoldásokat. Légy éber és legyen szemed meglátni a jeleket! Elhatározásod égi erőket fog megmozgatni, kétségtelenül. Események rendeződnek a cél érdekében, felsőbb erők irányításával. Varázslód már vár téged és semmi kétsége nincs sikered felől. Befelé indulj el és arra keresgélj, erre valamilyen formában Dorothy is rájött:

„Ha valaha még egyszer elindulok a boldogságomat keresni, nem megyek tovább a farmunk kerítésénél, mert ha ott nem találom, igazából el sem vesztettem.”

Ugye, így van?