Talán nincs is olyan ember, aki ne találkozott volna élete folyamán ezzel a csodálatos szimbólummal. Viszont annál többen vannak akik nincsenek tisztában jelentőségével, tulajdonságaival, valamint hatásaival viselőjére, használójára.

Sokan hordják szimpla vonzalomból medálként, egy megmagyarázhatatlan vonzódásból a formához vagy az ősi egyiptomi kultúrához, hol előszeretettel alkalmazták hieroglifként a templomok falán és a különböző célokat szolgáló papiruszokon. Láthatjuk szintén egyiptomi templomok falán, az egykoron még gyönyörű színekben pompázó reliefeken, ahol rendszerint Félistenek és fáraók tartják kezükben. Ők még pontosan ismerték az Ankh „hatalmát”, hogy mely módon használva milyen hatásokat várhattak tőle. Aki már kicsit is belemerült az ősi Egyiptom történelmébe, de leginkább történeteibe (és itt kifejezetten a spirituális arcára gondolok) az már gondolatban sorolja is, amiket eddig olvashattunk róla: a Nílus kulcsa, az örök élet jele, gyógyító és védelmező szimbólum, kopt kereszt… stb. Vagy lehet, hogy ennél is több van benne?

Ha valami ezoterikus, misztikus dolog kelti fel figyelmünket, (mert a misztikus dolgok már csak ilyenek, pl. szellemvilág, energiagyógyászat, tisztánlátás, auralátás) eredendő kíváncsiságunknál fogva elkezdünk vágyni rá, hogy mi is megtapasztaljuk a képességeket vagy jelenségeket, amelyeket ezek a fogalmak takarnak. Vagy vágyunk a képességek birtoklására mert az – kimondva, kimondatlanul – a többi ember fölé emelhet bennünket. De ez egy másik történet.. 🙂

Van olyan, hogy sikerül megtapasztalni egy-egy dolgot akár a felsoroltak közül ha „szerencsések” vagyunk, de – és ami véleményem szerint a gyakoribb – emberek élik úgy le az életüket, hogy nem vágytak arra, hogy a színfalak mögé tekintsenek.

És van az a helyzet, mikor az ember akarja a tudást és gyermeki kíváncsisággal és jobb esetben a belső hit és intuíció vezetettségével gyűjti az információkat és életét a megtanult spirituális törvények, elvek által igyekszik élni. Ezt nevezhetjük a Napútnak is, amin a fejlődni vágyó szimbolikusan elindul a Nap, azaz a Teremtő felé, az általa megvilágított úton, az isteni tudás ösvényén, amit a kereszt függőleges szára jelképez. Ebből a gondolatmenetből kiindulva nem nehéz következtetni rá, hogy a hurok magát a Napot szimbolizálja amint éppen elhagyja a horizontot, mint a vízszintes vonalat és felkelve világossággal borít be mindent. Gyönyörű példája az ember, mint testbe született és önmaga tudatára ébredni kívánó lélek felemelkedésének, ahol a kibontakozó, megvilágosult tudat ragyogja be fényével környezetét. A Naphoz kapcsolódó és legközelebb álló fém az arany.

Éppen ezért készítették belőle lehetőség szerint, vagy festették arany színűre az ankh-okat. Én is javaslom az ezüstből készült medálok aranyozását, vagy a fából készült darabok festését arany színűre.

Ezen az úton bizony hagyatkoznunk kell mások leírt, elmondott tapasztalataira, vagy legalábbis a „szakirodalomra” is. Addig, amíg nem válunk mi is annyira tiszta „csatornává” vagyis érzékelővé, ahol saját magunk tapasztalhatjuk meg az energiák működését, akár vizuálisan, akár bármilyen más nem fizikai érzékszervünkkel.

A szimbólumoknál, jelen esetben az Ankh keresztnél is pontosan ez a helyzet. Ha nem érzékeled közvetlenül működését, utána olvashatsz, informálódhatsz, majd pedig ha felkeltette kíváncsiságodat elkezdheted használni és figyelni, milyen változásokat indít be életedben, annak bizonyos szegmenseiben.

Lássuk, hogyan használhatjuk ezt az ősi, még Atlantiszból (vagy azelőttről) származó és – véleményem szerint – még sok meglepetést tartogató szimbólumot, valamint, hogy mire számíthatunk ha elkezdünk vele dolgozni.

Első körben javaslom a medál formát, praktikumból, mivel így egész nap velünk lehet és folyamatosan fejtheti ki pozitív hatásait viselőjére.

Azt gondolom, és az a tapasztalatom, hogy ahová a figyelmünket helyezzük oda megy az energia, azt a dolgot kezdjük el éltetni, legyen az egy akadályozó dolog, vagy egy építő jellegű gondolat az életünkben, figyelmünkkel tápláljuk, erőt adunk neki. Figyelem= energia.

Ez az egyik elv amit meg kell értenünk. A következő gondolatom, amit már megtapasztaltam, hogy vannak számunkra láthatatlan világok, ahol életünket figyelemmel kísérik számunkra pozitív és negatív entitások. Ők reagálnak tetteinkre és figyelnek szándékainkra is. Tudd, hogy mit szeretnél a szimbólum segítségével elérni, miben szeretnéd a változást előidézni az Életedben.

– Védelem

Negatív gondolatoktól, ártó szellemi lényektől, embertársainktól származó negatív hatások, cselekedetek ellen.

– Életerő generálása

Ez minden tekintetben nagyon pozitív hatása a keresztnek. Feltölti az aura étertestét, plusz vitális energiához juttatva a testet, miáltal hatékonyabban tudunk létezni és végezni feladatainkat, valamint az öngyógyító folyamatokat is aktiválja. Segíts magadon, Isten is megsegít. Nem szabad csodákat várni a medáltól. Ha TE nem vagy hajlandó tenni magadért, semmilyen szimbólum nem fogja önmagában megoldani a problémádat.

– Az Univerzum titkainak, Önvalónk megismerésének segítője lehet. Segít felszínre hozni és oldani félelmeinket, negatív hatású beidegződéseinket és egyéb érzelmi problémánkat. Úgy gondolom, hogy generátorként működik ebben az esetben is. Ami azt jelenti, hogy fókuszáljunk arra, amit el szeretnénk érni és a szimbólum felerősíti szándékunkat ezekben az esetekben, amire predesztinálva van. Minden esetben hasznos, ha a medált olyan hosszú láncon hordjuk, hogy a szívcsakránkon legyen, ami a mellkas közepén helyezkedik el.

Létezik az un. atlantiszi kereszt, amit nem szabad összekeverni az Ankh kereszttel, habár tartalmazza azt, nem egyenértékű vele. Kiegészül két további szimbólummal, ami a Ré pálca és a Dzsed oszlop, valamint egy térdeplő ember alak a Napkorong alatt. De ez a szimbólum megérdemli, hogy külön foglalkozzunk vele.

Beavatás

Mint ahogy már írtam, fontosnak tartom szándékunk világos kifejezését. Amit a következőkben olvashatsz, az csak javaslat, nem feltétlenül kell elvégezni ahhoz, hogy élvezhesd a szimbólum hatásait, viszont megerősítheted kapcsolatodat a medállal és a szándékoddal, valamint láthatatlan segítőiddel is közölheted, mi az amit el szeretnél érni. Először a szimbólumot kell „beavatni”, hogy később segíthessen Neked, hogy elnyerd Te is beavatásodat az Élet misztériumaiba..

~ 3 db fehér gyertya vagy teamécses, a szimbólum, egy kis fehér papírlap, toll, esetleg egy füstölő amire szükséged lesz. Valamint egy nyugalmas szoba, ahol nem zavarnak.
~ Helyezd el a gyertyákat az asztalon úgy, hogy egy egyenlő oldalú, szabályos háromszöget alkossanak. Egymástól való távolságuk kb. 25-30 cm legyen. Középre a kis papírt , amire 3 db. koncentrikus kört rajzoltál.
~ Hunyd le szemeidet, néhány percig figyelj befelé, majd tudatosítsd magadban, mi az amit szeretnél a szimbólumtól, miben kéred segítségét. Ezután kinyithatod szemeidet.
~ Gyújtsd meg a gyertyákat balról jobbra haladva, majd a felsőt. Helyezd a papírlapra, a körök közepére a medált és kezd el az előzőleg megfogalmazott szöveg, hangosan vagy suttogva történő felolvasását. Ha megy emlékezetből, még jobb. Pl.: Én, …(ide jön a neved)… segítségül hívom az Ankh erejét, hogy megérthessem Életem és támogasson engem védelmével, valamint segítsen az …ilyen.. és …ilyen.. problémám, vagy konfliktusom megoldásában.
A 3 gyertyából egyszerre energia fog áradni a medálba. Ezt segítheted ha közben vizualizálod is a folyamatot. 2-3 perc fog így eltelni, majd elveheted a medált és a nyakadba akaszthatod.
~ Egy köszönettel és/vagy egy meghajlással zárhatod a szertartást.
~ Néhány percig maradhatsz még lehunyt szemmel vagy ameddig jól esik.
~ Ha végeztél elolthatod a gyertyákat.

Különböző érzetek, gondolatok jelenhetnek meg benned közben és fognak is, úgy gondolom. Hogy mifélék, azt nem tudom, személyenként változó.

Sok sikert és felismerésekben gazdag utazást kívánok Neked a Nap útján!

Kovács Krisztián