Messze délen Egyiptomban, Núbia kietlen sziklái között, Philae apró kis szigetén fekszik Ízisz temploma, ahogyan sokan ma nevezik: Egyiptom gyöngye, az ország egyik legszebb látnivalója.
Bár ez az építmény sem az eredeti helyén áll; egyrészt, mint a legtöbb ún. „csillagtemplomot”, ezt is 300-400 évenként szétszedték és újra felépítették, követve az általa befogott csillagkép mozgását, másrészt pedig éppúgy, mint sajnos sok más gyönyörű egyiptomi templom, az asszuáni gát megépítése után ez is víz alá került, s csak az 1960-70-es években mentették meg és építették fel újra.
A sziget neve núbiai eredetű, de a papok óegyiptomi nyelven az Idő Szigetének értelmezték. Úgy tartották, hogy az itt fekvő titkos földalatti barlang a Nílus forrása. Az Alexandriában született Claudianus, latin költő, így ír erről: „Valahol messze, a mi értelmünk számára járhatatlan, az istenek számára is alig megközelíthető távolságban van egy rejtett barlang, az esztendők zordon anyja, a mérhetetlen Időnek a lakása, mely hatalmas öléből bőségesen küldi, s oda várja vissza a korokat. A barlangot mindent istensége csendes erejével elemésztő kígyó öleli körül, melynek pikkelyei örökzölden csillognak, s mely saját farkát tartja a szájában, néma tekergőzésével tartva számon minden kezdetet…” Az ősi népek szimbólumrendszerében a saját farkába harapó kígyó jelképezte az örökkévalóságot, az örök körforgást, és egyben az állandó megújulást.
Mint minden egyiptomi szent helynek, Philae-nek is volt egy „párja”, egy testvértemploma. A szigettől nyugatra feküdt ugyanis Ozirisz szent szigete, Biggeh (Biga), s itt állt Ízisz párjának szentélye, ahol a papok Ozirisz áldozati szertartásai számára 365 oltárt helyeztek el.
A legenda szerint ez egyike volt annak a 16 helynek, ahova a szétszabdalt isten egyik testrésze sodródott. A sziget neve Abaton volt (neve az ógörög abatosz – elérhetetlen szóból ered), amelyre tilos volt a papokon kívül bárkinek is belépnie. S úgy, mint ahogy Hathor istennő minden évben a nász ünnepén Denderából délre utazott kedveséhez, Hóruszhoz Edfuba, Ízisz szobra is rendszeresen ellátogatott ide, férje szentélyébe.
Philae szigetét tehát ősidőktől fogva Ízisznek, a női princípium kultuszának szentelték. Ízisz Ozirisz feleségeként a női minőséget, Hórusz anyjaként pedig az anyaságot jelképezte. Ábrázolásain trónszéket hordoz a fején.
Neve (Iszet, Aszet) is ezt jelenti: a tudat trónja. Más ábrázolásokon egy keselyű ül a fején; ez a madár rendkívül odaadó anya, belsejében étellé, új életté változtatja a rothadó anyagot, ezzel táplálja fiókáit. De láthatjuk Íziszt napkoronggal a fején, melyeket tehénszarv fog közre.
Mindezen ábrázolási módjai azt a tiszteletet jelképezték, melyet az egyiptomiak éreztek a nőiesség, az anyaság iránt.
A nőknek kitüntetett szerepe volt egyiptomi civilizációban. A fáraónak életet adó egyiptomi királynőtől, a magukat Ízisz és Hathor kultuszának szentelő papnőkön át a legegyszerűbb munkás édesanyjáig, tisztelet övezte a nőket, akiket a férfiakkal egyenlőnek tartottak. Az egyiptomiak tudták ugyanis, hogy a mi fizikai világunkban, a dualitás mindenben ott rejlik, minden két pólusú: férfi-nő, pozitív-negatív, hideg-meleg, fény-sötétség. Azt is tudták, hogy az Univerzum egyenlő részben alapul a férfi és a női princípiumon. Ezek harmonikus egyensúlya felel azért, hogy rendet teremtsen a káoszban. S az „ahogy fent, úgy lent” elve alapján ez kicsiben is igaz ránk, emberekre: bennünk is egyensúlyban kell legyenek a férfi és a női energiák, máskülönben nem tudjuk harmonikusan élni, megélni az életünket és így a bennünk szunnyadó képességekhez sem férhetünk hozzá. Ízisz templomának falai mind a mai napig ezeket a női energiákat sugározzák magukból.
Az épület bejárata egy lépcsőn keresztül a teremtés dombjává változtatja a központi szentélyt, ahol Ízisz, ennek a templomnak az istennője, megnyilvánult az őt ábrázoló szobor segítségével. Ez volt a kultusz szobor, amely az ünnepségek és rituálék alkalmával aranybárkában utazott. A templomba lépve egy oszlopoktól körülvett kis udvarra jutunk, mely egy nagyon magas oszlopokkal alátámasztott teremnek, az Élet termének közepén található.
A központi tér kápolnaként szolgált. Itt tették ki a Napra az istenszobrokat, hogy egy ősi szertartás keretében megújítsák energiájukat. Itt ünnepelték a Napot, minden élet létrehozóját és fenntartóját.
Belül, a felajánlások termét találjuk, és itt, baloldalon volt az aranybárka terme. Ebben hordozták az istennő szobrát az ünnepségek alkalmával. Az előcsarnokból hosszú lépcsősor vezetett fel a templom tetejére, ahol a megújító ünnepségeket és az égi megfigyeléseket tartották, akárcsak a többi egyiptomi templomban.
A templom középpontjában volt Ízisz szentélye.
Belsejében gránit oltár állt, rajta az istennő aranyszobrával.
A templom belső helységeinek falát ma számos kereszt és egyéb kopt szimbólum borítja, ami egy alapító felirat mellett arról tanúskodik, hogy a „pogány” szentélyt később keresztény templomként használták. Kr.u. 553-ban a szigetet Justitianus császár rendeletére Szent Istvánnak és Szűz Máriának ajánlották. A kereszténység ugyanis Íziszt Szűz Máriával azonosította.
Philae volt az egyik utolsó hely Egyiptomban, amely otthont adott az ősi kultuszt űző papoknak. A sziget többi régészeti emléke, a templomok körüli város még megmaradt maradványai és számos vályogtégla épület örökre elmerült a Nílus habjaiban…