Luxorral szemben, a Nílus nyugati partján fekszik a thébai nekropolisz egyik legszebb temploma, „Dzseszer – Dzseszeru”, azaz a „fenségesek legfenségesebbje”, Hatsepszut királynő halotti temploma.
Kevés fáraónő neve maradt fenn a történelem emlékezetében, egyikük volt ez a kivételes tehetségű, ám igen becsvágyó uralkodó, aki egyenesen Amon-Ré lányának tartotta magát. Története, családi viszonyai kicsit szövevényesek, de rettentő akarata és elszántsága mindig is példaértékű volt az őt követő egyiptomi uralkodók számára.
Hatsepszut (Maat-Ka-Ra) az Újbirodalom idején született, amikor Egyiptom csillaga fényesen ragyogott.
A XVIII.dinasztiát még nagyapja, Jahmesz alapította, ő volt az a fáraó, aki kiűzte Egyiptom földjéről a rettegett betolakodókat, a hükszoszokat, akik két évszázadon át uralták a Nílus-völgy északi részét. Jahmesz fiának, I.Amenhotepnek nem született fiúgyermeke, így a trón nem vér szerint öröklődött tovább. I.Thotmesz, a félelmetes hadvezér követte őt a trónon, aki feleségül vette Jahmesz hercegnőt – akiről úgy tudjuk, közeli rokona volt I.Jahmesz királynak – ekként beházasodott a királyi családba. Az ő legidősebb lányuk volt Hatsepszut. Testvére, II.Thotmesz volt. Amikor atyjuk jobb létre szenderült, gyermekei házasságot kötöttek és követték őt a trónon. Frigyük nem számított vérfertőzésnek: a testvérházasság a dinasztia erősítésének bevett módja volt akkoriban Egyiptomban.
II. Thotmesz egy elég gyenge fizikumú ember és gyengekezű fáraó is volt, uralkodásának alig néhány éve alatt semmi nevezetes eseménnyel nem tűnt ki. Ráadásul kormányzásának kezdeti szakaszában udvari főméltóságokra bízta az irányítást. Igen rövid ideig, valószínűleg csak 3 évig uralkodott, szívelégtelenségben halt meg viszonylag fiatalon. Hatsepszuttól csak egy lánya született, a királyt egyik alacsonyabb rangú felesége ajándékozta meg fiúgyermekkel, akit a történelem később III.Thotmeszként ismert.
Megszületett tehát Egyiptom új trónörököse, a háttérben azonban szintén ott állt egy potenciális uralkodó, apjának törvényes utódja, Hatsepszut. Ám Egyiptom trónjára való jogigényének érvényesítése éppen női mivolta miatt nehézségekbe ütközött. A királyi cím leányágon nem öröklődhetett, mindig apáról fiúra szállt. Viszont a nemzet szemében ő volt a régi dinasztiák egyenes képviselője, mint a legtisztább királyi vérből származó hercegnő. Abban az elhatározásban, mellyel apja élete utolsó éveiben leányát társuralkodóvá tette, nemcsak az atyai szeretetnek volt szerepe; I. Thotmesz az állam érdekeit szem előtt tartva hozta meg döntését. Hatsepszut pedig okos nő volt, meg tudta őrizni hatalmát. Szerepe, melyet maga a családfő szentesített, nőttön-nőtt.
Mostohafia, III. Thotmesz gyermek volt még, így a hagyományok szerint Hatsepszut régenskirályként vette át a kormányzást az egyiptomi birodalom felett. A királyné eleinte valóban a trónörökös nevében uralkodott, tiszteletben tartva a sok évszázados konvenciókat, melynek értelmében mindaddig a régens vezeti az államügyeket, amíg a trónörökös fel nem nő és bele nem tanul szerepébe. Ám Hatsepszut igen becsvágyó volt, s elérte, hogy szép lassan minden hatalom az ő kezében összpontosuljon. Furcsa 20 év következett, mely a társuralkodásnak még a látszatát sem őrizte. Férfias határozottságával teljesen háttérbe szorított a kis Thotmeszt, aki pedig a nagyhatalmú thébai Amon-papság támogatását élvezte. Egy idő után teljes mértékben magára vállalta a fáraó kultikus feladatait, maga építtette és avatta fel a templomokat, elvégezte a király áldozati szertartásait, helyettesítette főpapi szerepében, diplomáciai tárgyalásokat bonyolított, döntött béke és háború kérdésében, ezáltal biztosította a birodalom zavartalan és kiegyensúlyozott működését. Mint I. Thotmesz kizárólagos politikai örököse, a befejezetlenül hagyott életművet kívánta beteljesíteni.
Hogy valódi hatalmat gyakorolhasson, végleg megvált nőiességétől, amikor férfiként ábrázoltatta magát álszakállal, fáraói fejdísszel, ágyékkötőben, bármiféle női jelleg nélkül. A hivatalos okiratokon már formálisan sem jelentette meg III. Thotmesz nevét, önmagát egyedüli királynak jelölte meg. Szobrai, képmásai és a róla mesélő ábrázolások feliratai tulajdonképpen egy gondosan felépített „médiakampány” részét képezték, azzal a céllal, hogy megindokolják, miért is lépte túl a királyné az eredeti szerepkörét, miért jogosult a fáraók trónjára. A halotti templomában talált domborművek például egyfajta isteni terv beteljesüléseként meséli el trónra lépését. A falakon elmesélt történet szerint maga Amon isten látogatta meg anyját I. Thotmesz képében, majd megparancsolta Khnum-nak, aki teremtő istenségként fazekaskorongján formázza meg az embereket: „Eredj, és mintázd meg őt, az összes isteneknél jobbá; formázd meg nekem leányomat, akit én nemzettem.”
Főembere, akit egyben szeretőjévé is választott maga mellé, a legfőbb segítője, Szenenmut volt. Rábízta lánya, Nofruré nevelését is, azzal a szent törekvéssel, hogy egykor majd utódja lehet.
Ő volt Egyiptom egyik legfőbb építészeti beruházója. Megkezdte a kőbányák művelését a Sínai-hegyen. Számos templomot, szentélyt építtetett és újíttatott fel, a Sínai félszigettől egészen le, Núbiáig. Amon isten karnaki templomában páratlan szépségű gránitobeliszket állíttatott. Száz meg száz szobron örökítette meg önnön képmását, kőbe vésette családfáját, uralkodói címeit, élettörténetét, sőt megdöbbentő őszinteséggel megfogalmazott gondolatait. Az egyik karnaki obeliszkre például mardosó kételyeit vésette fel: „Szívem verdes a gondolatra, vajon mit szólnak majd az eljövendő népek, látva emlékműveim; méltatják –e majd tetteim?”
Uralkodásának nyolcadik évében élete legnagyobb vállalkozásába fogott: kereskedelmi expedíciót indított délre, Punt országába. Mint Szíria és Etiópia úrnője, elhatározta, hogy felkutatja az akkoriban csak távoli utazók elbeszéléseiből ismert, egyenlítő környéki Punt (a mai Szomália) csodálatos földjét. Öt hatalmas tengerjáró hajóból álló flottát indított útjára a Vörös tenger veszélyes vizein délre, Punt felé. Onnan aztán a táj mindenféle egzotikus kincseit hozatta Egyiptomba.
Mik voltak ezek? Fafélék, szemfestékek, elefántcsont, gyanta, mirha, gumi, különleges fűszerek, arany, ezüst, lazúrkő, drágakövek és minden más értékes portéka, amire az egyiptomiaknak szüksége volt. Hatsepszut nem Punt meghódítását tervezte, sokkal inkább békés csereüzlet volt ez.
Az onnan hozatott egzotikus fákból aztán pompás sírtemplomot építtetett Amon tiszteletére, mely Egyiptom építészeti remekeinek egyik legkiemelkedőbb alkotása, s amely nem valódi sírnak, sokkal inkább kultuszhelynek készült. Főépítészként bizalmasát, Szenenmutot jelölte ki, aki egyúttal az Amon-templomok gazdasági ügyeit is intézte.
Talán halotti templomának egyik felirata jellemzi legjobban Hatsepszut fáraóként való törekvéseit: „Örökké ragyogni fogok előttetek atyám, Amon akarata szerint… Véghez fogom vinni azt, amit atyáim és elődeim nem ismertek… El fogom érni, hogy a jövőben így szóljanak, milyen nagyszerűnek kellett lennie, hogy ilyesmi történhetett általa.”
Annak ellenére, hogy a királynő örökre beírta nevét a történelem legnagyobb fáraói közé, emlékezete huszonkét évnyi uralkodás után igen sok ellentmondást okozott. Az emberek trónbitorlónak bélyegezték azt az asszonyt, akinek ténykedése oly sok dicsőséget szerzett Egyiptomnak. Háttérbe szorított utóda elfojtott gyűlöletét szabadította fel, mikor úgy döntött: módszeresen kitörli mostohaanyja emléket az egyiptomiak emlékezetéből. Feliratai nagy részét levakartatta, kartusait (névgyűrűit) kitöröltette, címét mindenütt fivérei címével cseréltette ki, a királynő pompás gránitszobrait pedig mind szétzúzatta.