Kairótól mintegy 600 km-re délre, a mai Luxor területén feküdt egykoron Théba, egyiptomi nevén Uaszet, melynek virágzása a XI. dinasztia idején (i.e. 2134) kezdődött. Megerősödnie azonban csak a hükszoszok kiűzése után, az Újbirodalom kezdetén (i.e. 1532) sikerült, s ezután vált az ókori Egyiptom ragyogó fővárosává is. A várossal szemben, a Nílus nyugati partján, mintegy három kilométer hosszan terül el a Holtak Városa, mely eltemetett tükörképe mindazon történelmi folyamatoknak, amelyek a keleti parti várost évszázadokon keresztül jelentős központtá tették.
Számos fáraó emeltetett a Nílus partjától nem messze ún. halotti templomot, s itt, a környező hegyek között elrejtve fekszik az uralkodók, és néhány nagy hatalmú nemes nyughelye, a Királyok Völgye is. A mai napig nem tudjuk pontosan, hány sírt rejtenek a hegyek gyomrai, jelenleg 62-ről van tudomásunk.
A KV62-es jelzésű sír pedig Tutankhamon fáraóé, az egyetlen érintetlen állapotban megtalált nyughely, melyet Howard Carter fedezett és nyitott fel 1922 novemberében. Ami a „gyermek fáraó” sírját és annak leleteit illeti, az egyiptológusok azt mondják, a „szakma” egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen ha egy – ahogy ők állítják – viszonylag jelentéktelen uralkodó sírja ennyi kincset rejtett, akkor vajon mennyi csodát találhattunk volna a nagynevű fáraók sírjaiban. Sajnos ezt már valószínűleg sohasem tudjuk meg, hiszen a sírokat már rég kifosztották.
A sírrablás már az ókorban elkezdődött, annak ellenére, hogy például a Királyok Völgyében dolgozó emberek viselkedését a thébai hivatalok igen szigorúan felügyelték. I.Amenhotep fáraó uralkodása idején jött létre az a munkás falu, mely a fáraók sírjain dolgozó kézművesek számára adott otthont. Állítólag ide csak születni lehetett; akik itt éltek, munkájuk jellegéből adódóan természetesen ismerték a fáraók sírjainak pontos helyét, így titoktartási fogadalmat kellett tenniük, és soha nem hagyhatták el a falut, szakmájuk pedig apáról fiúra öröklődött.
De még így sem lehetett teljesen elejét venni a rablásoknak. Voltak olyan családok, akik kifejezetten ebből éltek. Jómagam is találkoztam az egyik ilyen „jónevű” család sarjával, aki büszkén mesélte nekem, hogy az elei mivel foglalkoztak. Egyébként ő maga is részt vett már ásatásokon, ahol elemelt, s zsebre tett egy-két szobrocskát, ezeket meg is mutatta nekem.
Mivel a lakosság, főként azok, akik a Holtak Városában élnek (a falucska mai neve Gurna), a mai napig talál a környező vidék homokja alatt korábbi sírokból származó tárgyakat, „kincseket”, Egyiptomban manapság is kereskednek ezekkel. A szemfüles turista igen jó pénzért (!) ma is hozzájuthat ilyen szobrocskákhoz, amulettekhez a bazársorok üzletei mögött, eldugott kis bódékban.
Persze a műkincslopás és csempészet is virágzik errefelé; a helybeliek elbeszélése szerint ennek egyik legismertebb „képviselője” a korábbi elnök, Mubarak egyik fia volt, aki rengeteg egyiptomi leletet szállíttatott magángyűjtők megrendelésére külföldre.
Egyiptom és azon belül is a Királyok Völgye kifosztása hovatovább jövedelmező üzletággá nőtte ki magát az idők folyamán. Körül kell csak nézni a világ nagy múzeumainak egyiptomi tárlatain. Bennem mindig felmerül a kérdés:
Mit keresnek ezek a tárgyak ott?
Miért nem a helyükön vannak?
És vajon hány olyan lelet van még, melyek magángyűjtők birtokában vannak vagy a múzeumok pincében porosodnak, ki tudja miért?!
A nagy felfedező ásatások idején az ország már angol fennhatóság alá tartozott. Hogy ki hol ásott, azt egy évente egyszer ülésező kormánybizottság döntötte el. Azzal a feltétellel adtak ki koncessziót, hogy minden kiásott tárgy fele Egyiptomot illeti. A másik felét a szerencsés megtaláló megtarthatja és kiviheti az országból. Az azonban nem titok, hogy a bizottság az ásatási helyek odaítélésekor előnyben részesítette az egyiptomi régiségkereskedőket, alapelvük ugyanis az volt: a pénznek nincs szaga.
S hogy mi végre ez a szabadrablás? Valami többről, másról van itt szó, ez már nem csak a mesés kincsekről, az aranyról, az egzotikus szobrocskákról szól… Bizonyos források azt állítják, hogy amikor például Howard Carter megtalálta Tutankhamon sírját, a széles közönség előtt zajló hivatalos megnyitó előtt pár nappal ő már feltárta a sírt, magához vett néhány „dolgot”, majd visszafalazta a bejáratot. Carter nem vagyonos emberként halt meg, tehát nem feltétlenül pénzért tette, ami tett.
Véleményem szerint azok, akik Egyiptom tudatos kifosztását szervezik, a háttérben álló megrendelők, pontosan tudják, mit keresnek és miért.
Egyiptom gazdagsága, a társadalom jóléte már az ókorban is szemet szúrt az idegen népeknek. A hódítók mindig is meg akarták kaparintani a titkot, magukévá akarták tenni azt a tudást, mellyel az egyiptomiak rendelkeztek, de sosem sikerült nekik. A papság ugyanis gondosan elrejtett mindent.
Bizonyos körök ma is egészen pontosan tudják, mit rejtett és mit rejt a mai napig Egyiptom, s ehhez hozzá akarnak férni. Nem mindegy ugyanis, hogy kiknek a kezébe kerülnek ezek elsőként, s hogy miért, azt már a kedves olvasó fantáziájára bízom.
Én magam, a Sorsban bízva remélem, hogy ezek a tárgyak, s maga az igazi tudás csak az arra érdemesek számára lesz elérhető a megfelelő időben és helyen!