Szívességek, mint kommunikációs csatorna.

Ismét egy olyan dolog, amit nehéz felismerni, és nagyon könnyű felette elsiklani. Viszont, ha vágyunk a boldog kapcsolatokra, akár társunkkal, akár gyerekünkkel, érdemes megtanulni felismerni a szeretet közlésének ezt a módját is.
A szívességek nyelve azt jelenti, hogy szeretetünket szolgálatkészségünkkel fejezzük ki. Megteszünk a másikért valami olyat, amivel segíthetünk, amivel megkönnyíthetjük a dolgát. Az apró szívességeket az emberek nagy része örömmel fogadja, de annak a számára, aki a szívességek által képes megérteni, hogy őt szeretik, ez különösen fontos.

Rokonaim között él egy házaspár, ahol az utóbbi években egyre több a veszekedés. Egyébként szép pár, a férj jól keres, sokat dolgozik. Még arról sem feledkezik el, hogy időnként megajándékozza feleségét valami aprósággal. A feleség dolgozik, de szépen ellátja a háztartást, főz, mos, takarít, mindig van finom vacsora és vasalt ing a férjnek. Mégsem boldogok. A férj sérelmezi, hogy a feleség nem ismeri el, hogy ő mennyit dolgozik, és mennyi pénzt keres, úgy érzi, a feleségnek ez nem elég. A feleség pedig el van keseredve, mert bár a férj sok pénzt keres, már nem segít neki. Régebben levitte a szemetet, segített neki felkészülni a nyelvvizsgájára, lemosatta az autóját. Most mindezt már nem teszi. Vajon hol a hiba?

Ha ez a házaspár hajlandó lenne tanulni, megértenék, hogy a férj számára fontosak az elismerő szavak, a dicséret, mert ez az ő elsődleges szeretetnyelve. Ha megkapná a feleségétől ezt az elismerést, jobban érezné magát a házasságában. A feleség számára az apró szívességek a fontosak. Ezt ő egyébként ki is fejezi: a vasalt ing az asztalon és a meleg vacsora a sütőben férje iránt érzett szeretetének a kifejezése. Számára a szívességek szeretetnyelve az elsődleges kommunikációs csatorna, és ezért várja, hogy a férje kisebb-nagyobb dolgokban segítsen neki. Ha ezt a férj észrevenné, és levinné a szemetet, meg lemosatná az autót, ezzel azt közölné a párjával: „Szeretlek. Még mindig fontos vagy nekem.” Nagyon egyszerűen akár boldogok is lehetnének.

Érdemes tehát elgondolkodni, hogy mi rejtőzhet a szavak mögött? Valójában mit mond nekünk a párunk? Mit akar közölni a gyerekünk?

Nagyobbik lányom 9 éves. Már igen régóta tud egyedül cipőt kötni. Mégis, amikor reggelenként iskolába mentünk, és bizony általában kisebb késésben voltunk, rendszeresen megállt az előszobában, és minden nógatásom és kérésem ellenére sem kötötte be a cipőjét. „Anya, bekötöd?” Nem mondhatnám, hogy nyugodtan fogadtam a kérdését. Így is rohanásban vagyunk, öltöztetem a kisebb lányt, miért nem lehet 9 évesen bekötni azt a cipőfűzőt? Ez majdnem minden reggel, újra és újra megismétlődött. És amikor az iskolában elbúcsúztunk, és átöleltem, akkor döbbentem rá: nem lehet, hogy a szívességek csatornáján keresztül kér szeretetet? Hát igen, a reggeli rohanás, napi rutin, nincs idő ráhangolódni a lélek dolgaira, és máris nem veszem észre, ami pedig ilyen feltűnő… Másnaptól kezdve, a „De anya, bekötöd?” kérdésre odamentem hozzá, megkötöttem a cipőfűzőjét, aztán a szemébe néztem, és közöltem vele, hogy „téged szeretlek”. Ő elégedetten nézett rám. Három egymást követő nap játszottuk el ezt ugyanígy. Elégedettséget és felszabadultságot láttam a gyerekemen. Azóta egyetlen egyszer sem kérte, hogy kössem be a cipőjét.

Egyébként a gyerekek nagyon jól meg tudják fogalmazni azt, ami a felnőtteknek már korántsem olyan egyértelmű. És abból, ahogyan beszélnek, láthatjuk, hogy mennyire fontos a dolgok mögé nézni, és mennyire érdemes megtanulni a szeretet kommunikációját.

Így beszélt hat éves kislányom is. Lefekvéshez készülődtünk este, kértem a gyerekeket, hogy mossanak fogat. Nálunk volt húgom kislánya is, egy évvel fiatalabb az enyémnél. Ilyen korban a gyerekek már ügyesen egyedül mosnak fogat. Már ha hajlandóak. Az én gyerekem ilyenkor rendszerint odajön hozzám vagy férjemhez, és nyújtja nekünk a fogkefét, hogy mossuk meg a fogát. Kérdezhetném tőle, hogy „Drága gyermekem, ugyan hogyan mostál fogat az oviban egyedül?”. De, a cipőfűző kötögetős megvilágosodásom óta már résen vagyok. Legtöbbször szó nélkül megmosom a fogát. Ez most is így történt. Húgom 5 éves kislánya ámulva nézte a jelenetet, majd megkérdezte a gyerekemet: „neked miért anyukád mossa a fogad?”

A kislányom belenézett a tükörbe és büszkén azt mondta: „Mert ebben a házban engem szeretnek!”.