fejlődés1Sokan akarnak a spiritualitásról tanulni. Érdekes dolgokról hallani, misztikus élményeket átélni. Angyali kommunikáción részt venni, földönkívüliekről olvasni, utaztatós tanfolyamokra járni… És ez mind jó. Kell, hogy az emberek előtt újabb és újabb kapuk nyíljanak meg, hogy egyre inkább rálássanak arra, amire eddig nem láthattak, hogy tudjanak arról, amiről eddig nem tudhattak.

De van egy fontos dolog, amit a spirituális fejlődéshez nem árt tudni. Az igazi fejlődéshez belső munka kell. Dolgozni kell magunkon. Szembe kell nézni a kényelmetlen dolgokkal, azzal, amitől tartunk, amit halogatunk, amit igyekszünk elfelejteni, amitől félünk. Mit jelent ez pontosan? Hát azt, hogy elkezdjük figyelni magunkat.

Elkezdjük figyelni, ahogy a dolgokra reagálunk. Figyeljük, hogy a különböző történések mit váltanak ki belőlünk. Ennek a könnyebb része, amikor tudatosan észrevesszük a szép dolgokat. Amikor felhívjuk a figyelmünket a jó élményeinkre. Tudatosítjuk magunkban, hogy valami jó dolog történt velünk. Kedves volt velünk az eladó a boltban? Tudatosítjuk magunkban: „Ez az ember kedves volt velem. Ez jól esik. Szeretetre méltó vagyok.” Ugyanígy tegyünk, ha a párunktól kapunk dicséretet, vagy ha a gyerekünk tesz kedves megjegyzést. Tudatosítsuk, éljük át és tegyük hozzá magunkban: „Szeretnek engem”. „Megbecsült vagyok.”. „Fontos vagyok”.

Hogy mire jó ez? Itt kezdődik a fejlődés. Azzal, hogy észrevesszük az apró pozitív dolgokat, tudatosabbá válunk. Azzal, hogy átéljük őket, egy-egy pillanatra tényleg a jelenben élünk. Azzal, hogy megfogalmazzuk, hogy ez mit jelent számunkra, programozzuk a tudatunkat, pontosabban tudatalattinkat. És ha így teszünk, a jó élmények szaporodni fognak, ezekből pedig energiát nyerünk. Energiát, vagyis türelmet, derűlátást, reményt azokra az esetekre, amikor a sors nehéz feladatokat állít elénk. Ez annyira egyszerű, hogy az emberek nagy része éppen ezért nem teszi meg. Pedig saját magunk pozitív programozása rövid idő alatt is nagy eredményeket tud hozni.

A belső fejlődés másik oldala, önmagunk megfigyelésének nehezebbik része a kényelmetlen helyzetekhez kapcsolódik: legyünk jelen. Vagyis vegyük észre, hogy mikor vagyunk dühösek, mikor reagálunk türelmetlenül, mikor vagyunk elkeseredettek, sértődöttek. Ingerülten válaszolunk a gyerekünknek? Haraggal szólunk a párunkhoz? Vegyük észre, legyünk tudatosak, aztán kérdezzünk. Kérdezzünk magunktól: „Miért vagyok valójában dühös?” „Pontosan mi szomorított el?” „Miért viselkedek így?”.

Ha képesek vagyunk észrevenni magunkat egy feszült érzelmi szituációban, az azt jelenti, hogy tudatosabbá váltunk. Az ilyenfajta tudatosság az alapja a belső fejlődésnek. Ha őszintén válaszolunk a saját magunknak feltett kérdésekre, megtaláljuk az igazi okokat, amelyek az érzelmeinket mozgatják. Szembesülünk magunkkal. És ha nem tetszik, amit tapasztalunk, ha el tudunk képzelni megfelelőbb válaszokat is az adott szituációra, akkor elkezdhetünk változtatni saját magunkon. Itt persze az emberi ego felteheti az akadékoskodó kis kérdését, hogy „miért pont én változzak?”, „miért mindig én?”, „miért nem ő?”. Hát a válasz az, hogy azért, mert önmagunkért mi vagyunk a felelősek. Azért, mert csak magunk felett rendelkezünk teljes hatáskörrel. Spirituális alaptétel az, hogy a világ eseményei, a körülöttünk zajló dolgok nem jók, vagy rosszak, azokat csak mi ruházzuk fel pozitív vagy negatív előjelekkel. Így például egy dühös megjegyzésből kirobbanó veszekedés nagyon rossz emlék marad, ha soha nem gyakoroltuk a tudatosság fenti lépéseit. Ha már egy kicsit tudatosak vagyunk, észbe kapunk, felismerjük reakcióinkat – és a másik fél reakcióját is -, akkor hatást tudunk gyakorolni az eseményekre, nem hagyjuk elszabadulni az érzelmeket és elfajulni a vitát. Ha tudatosak vagyunk, egyszerre vagyunk benne a szituációban résztvevőként és külső megfigyelőként, ez erőt és higgadtságot ad. Ha pedig előtte tudatosan feltöltöttük magunkat jó élményekkel, ha gyakoroltuk önmagunk pozitív programozását, akkor a dühös megjegyzést valószínűleg egyszerűen eleresztjük a fülünk mellett, vagy egy kedves mosollyal elvesszük a helyzet élét.

A gondolkodásunkat tehát mi határozzuk meg. Ha megtesszük az első apró lépéseket, fejlődni fogunk és erősebbé válunk. Ha erősebbé válunk, könnyebben vesszük az akadályokat, aztán pedig már csak azt vesszük észre, hogy csak magunkkal foglalkoztunk, és az egész életünk pozitív irányba változott.

Dr. Juhász Erika

error: Content is protected !!
%d blogger ezt szereti: