karma

Hozott terhek, szerzett terhek, karma

Születésünk előtt megtervezzük a sorsunkat. Életünk minden főbb szereplője és fontos eseménye tudatos tervezés eredménye. Fent még tudjuk, hogy mivel kell majd szembenéznünk, hogy milyen feladatok várnak ránk, mit kell majd megoldanunk itt, a fizikai világban.

Csakhogy aztán mindezt elfelejtjük. Miért?

szavak

Szeretetnyelvek – Elismerő szavak

Induljunk ki abból, hogy akit szeretünk, annak jót akarunk. Boldognak akarjuk látni. Tudnunk kell, hogy a mi viselkedésünk befolyásolja a párunk, gyerekünk érzéseit, hatással van az ő viselkedésére. Ha tehát boldognak és kiegyensúlyozottnak akarjuk látni, úgy kell viselkednünk, hogy megértse belőle, hogy mi őt szeretjük…

Utazás a Szent Földre I.

Izrael, az Ígéret Földje, mely mindenkit megérint. Van, akit a gazdag történelme, van, akit az itt élő kultúrák sokszínűsége, van, akit pedig e táj leírhatatlan szépsége és változatossága vonz ebbe a viszonylag kis országba.
Úti beszámolómban napokra lebontva mutatom be az ország általam bejárt részeit, az ott látottakat, a praktikus tudnivalókat és a megtapasztalásaimat, melyek valóban egy életre szólóak, vagy így, vagy úgy.
Első nap: Jeruzsálem…